Szövetségünk bemutatása
Szövetségünk 1995.október 10-én került bejegyzésre.
Már ezt megelőzően a Magyar Vadászok Országos Szövetségének (MAVOSZ), későbbiekben a Vadászok és Természetvédők Közép-magyarországi Szövetsége (VTKMSZ) a nagytétényi lőterén megrendezésre kerültek országos vadász korong és több tusa versenyek, golyós számokkal is kiegészítve.
Nevéhez kötődik az újonnan meghonosított korongvadászat (Jagdparcours, melyről bővebben a Vadászlap 1992.májusi számában olvashatunk.)
Fő célunk a vadászlövészet, a természet szeretetének népszerűsítése, a sport és vadászkultúra ápolása, fejlesztése.
A saját maga által meghatározott versenyszámok népszerűsítése és szakmai szabályok érvényesítése, a közszolgálatban dolgozók bevonásával.
Elősegítjük a sportágban működő sport szakemberek képzését, továbbképzését.
Alapszabályunkban rögzítetteknek megfelelően támogatjuk az egyesületek utánpótlás nevelését.
Ez kibővült a közszolgálatban és rendvédelem terén dolgozók körével, speciális versenyszámokkal.
Megtalálhatóak közöttünk a honvédség és rendvédelem volt és jelenleg is ott dolgozó munkatársai, akik közül többen a lövészetvezetéshez szükséges vizsgával , illetve bírói képesítéssel is rendelkeznek.
Tagjaink hét, megfelelő infrasruktúrával rendelkező -köztük nemzetközi szintű- lőteret üzemeltetnek.
Sportszervezési, rendezési, oktatási, csapatépítés területén is vannak ismereteink.
Szövetségünk 2018.április 24-én önálló szakágként csatlakozott a Magyar Sportlövők Szövetségéhez, majd 2019. 07. 10-én a Honvédelmi Sportszövetséghez is.
Főbb versenyszámaink
Vadász skeet – SZABÁLYZAT
Vadász trap – SZABÁLYZAT
Vadász 3 tusa – SZABÁLYZAT
Vegyes korong – SZABÁLYZAT
Egyesületünk életéből
Keszthely EB megnyitó ünnepség 2019.07.09.
Keszthely EB megnyitó ünnepség 2019.07.09.
Keszthely EB megnyitó ünnepség 2019.07.09.
Keszthely EB megnyitó ünnepség 2019.07.09.
Keszthely EB megnyitó ünnepség 2019.07.09.
Keszthely EB megnyitó ünnepség 2019.07.09.
Keszthely EB megnyitó ünnepség 2019.07.09.
Keszthely EB megnyitó ünnepség 2019.07.09.